2013. szeptember 3., kedd

Ha szeptember, akkor iskola

Te jó ég milyen régen nem írtam ide, a nyár hamar elszaladt. Ilyenkor nem nagyon van kedvem, ihletem horgolótűt, fonalat venni a kezembe, olyan szép az idő, a gyerekek is imádnak a kertben pancsolni, homokozni, elillant ez a pár hónap na.
Azonban elérkezett a szeptember, az iskolakezdés hónapja. Na, azért nem írtam annyira régen ide, hogy már Maja iskolakezdése legyen a téma, idén szeptemberben mi, a szülő kezdik a sulit. Apci a főiskolát, én pedig a hőn áhított tanfolyamot. Mivel mindkettőnknek volt némi kihagyásunk, ami a sulit és tanulást illeti, így azt gondoltam nem árt egy kicsit ráhangolódni. A ráhangolódást egy kis tanulósarok kialakítása jelentette,  ilyenünk ugyanis eddig nem volt. Természetesen a lehető legkevesebb anyagi ráfordítással képzeltem el, így körülnéztem, milyen alapanyagok adottak itthon.



2013. március 29., péntek

Húsvétra hangolódva: Pufók Nyuszók





Ezek a nyuszik már akkor levettek a lábamról, amikor a leírásukat olvastam. Nagyon kézre állnak, gyorsan elkészíthetők és a gyerekek is imádják. Egy egész bandát sikerült elkészítenem, mert alig hogy eggyel elkészültem máris késztetést éreztem, hogy más fajta színkombinációt próbáljak ki. Minden egyes percét élveztem a munkának, fogadjátok őket szeretettel!

2013. március 28., csütörtök

Húsvétra hangolódva: Nyuszi kötött négyzetből


Szeretném bemutatni a kötött Waldorf nyuszit:


Hozzávalók:

  • akármilyen maradék fonal. Én zöld gyapjúfonalból készítettem.
  • töltőanyag, az esetemben gyapjú
  • a fonalhoz illó kötőtű
  • varrótű

2013. március 25., hétfő

Húsvétra hangolódva: nyuszik minden mennyiségben





Bár az időjárás alapján inkább karácsonyi lehetne a hangulatom, azért elkaptam már a húsvéti készülődés fonalát és nekiestem a netnek, hogy kreatív ötletek után nézzek.

2013. március 12., kedd

Ajándékötlet: horgolt nyaklánc



Ezek a nyakláncok szintén karácsonyi ajándéknak készültek a barátnőim számára. A legjobb bennük az, hogy utána ki lehet őket egészíteni fülbevalóval, hajpánttal, karkötővel hogy a végén egy teljes szetté álljanak össze.

2013. március 10., vasárnap

Manók és cicák

Már nagyon régen meg akartam írni ezt a posztot a három marokmanóról és a három marokcicáról, melyet karácsonyra, felkérésre készítettem hat kis manónak.

2013. február 27., szerda

Mei tai


Hát el jött ez a nap is, amikor végre írhatok a mei tairól, amit én varrtam. Annak idején, amikor megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék megtanulni varrni az volt az első gondolatom, hogy készítek egy hordozót az én szám íze szerint. Korábban már készítettem egyet, de az nem úgy sikerült, amilyenre szerettem volna,. Ezért és a fórumbarátok bátorításának hatására nekiálltam újat varrni.

2013. január 17., csütörtök

Az inspirációról



Most kell leírnom, mert ezen rágódom, amióta a gyerekek elaludtak. Az inspiráció. Biztosan egy csomó közhelyes dolgot le fogok ide írni, mindenki oda teszi, ahová akarja. Előre szólok, nem biztos, hogy követhető lesz a gondolatmenetem.

2013. január 14., hétfő

Az elmúlt 7 hónapról



Legutóbb tavaly júniusban írtam naplóbejegyzést, azóta történt egy s más. A legfontosabb esemény az életünkben kisfiunk Gellért érkezése volt. Mivel ez a név még túl komoly egy ilyen mosolygós, csillogó szemű kisfiúnak, ezért Gellinek hívja a család.
Összességében a tavalyi év egy óriási önismereti lecke volt. Gelli sok-sok türelmet igénylő, nagyon keveset alvó, izgága kisfiú, mi pedig türelmetlen, nagy alvásigényű szülők vagyunk. Vagyis inkább voltunk. A kis mosolygós baba és a két kicsivel töltött hétköznapok által jobban megismertük magunkat, a saját korlátainkat és a másik értékeit.  Gelli érkezése segített jobb szülővé és jobb partnerré válni és ez a folyamat most is tart.
Gelli igény szerint szopizik, együtt alszik velünk és sokszor hordozódik a hátunkon. Ezt a szaknyelv kötődő nevelésnek hívja. Mivel sírós, nyűgös baba volt sokáig Gelli (most is tud ám nagyon nyűgös lenni) ezért mindenféle módszerrel próbálkoztunk. Volt a Suttogó-féle felveszem, leteszem, felveszem, leteszem és a "próbáljunk rendszert bevezetni a nappalokba" is. Sőt, be kell, hogy valljam néha sírni is hagytuk őt, de szigorúan úgy, hogy ott ültünk a kiságy mellett.  Egyik sem hozta meg a várt eredményt és valahogy mindig a kötődő nevelés mellett kötöttünk ki ösztönösen.
Hordozni már Maját is hordoztuk és hordozzuk alkalomadtán, de elég szakszerűtlenül tettük. Gellivel ez sokkal tudatosabb, igaz, a kendőzés továbbra sem megy olyan flottul, ahogy szeretném, de látható a javulás. Már van egy nagyon szép csatos hordozónk, más néven SSC (Soft Structured Carrier), rugalmas és szövött kendőnk, ezek inkább az olcsóbb fajtából és egy (dobpergés) s.k. meitaiunk.

A meitait inkább itthon használom, ha gyorsan kell Gellinek a testem közelsége és éppen nem szabad a két kezem.  A meitai készítésének alapja egy népszerű angol nyelvű tutorial, de a body szabásmintája saját kútfő.  Nem annyira nehéz elkészíteni, mint elsőre látszik, a legnagyobb problémát a vállpántok bodyhoz varrása okozott, illetve a derékpánt legvastagabb részét nem vitte át a 80-as varrótűm. Még be kell fejezni az alvócsuklyáját.  Tele van azért hibával, de annyira felvillanyozott, hogy elhatároztam, még egyet készítek.  A készítés folyamatát fotókkal később biztosan felteszem.
 Továbbra is tele vagyok ötlettel, némelyiket már meg is valósítottam.  Ezekről is írok hamarosan.