2012. május 30., szerda

Bréking: A Gép megérkezett

Évek óta vágytam rá és most végre megérkezett. Megkaptam szülinapomra az első varrógépemet. Egy aukciós oldalon csaptunk le rá jutányos áron. Nem top márka, de a célomnak tökéletesen megfelel. És, hogy mi a célom? Hát természetesen az, hogy megtanuljak varrni is, ha már kötni és horgolni is sikerült a magam módján.
A futárt úgy vártam, mint egy 5 éves kisgyerek a Jézuskát és legalább olyan lelkesedéssel estem neki a kicsomagolásának is, letéptem a papírt és tádám ott volt. Van szerencsém bemutatni Őt, a Gépet:
Persze előre nem látott kiadásként kénytelenek voltunk ugyanezen aukciós oldalon szert tenni egy 800 Ft-os asztalra is, mivel máshova nem tudtuk volna elhelyezni. Felújításra szorul azért, de ez az asztal csak az Övé, illetve kettőnké.
És akkor nekiláttam a tanulásnak. Először is regisztráltam egy ingyenes online varrógép tanfolyamra, csak be kellett ütni az internetes keresőbe, több közül lehet választani. Így már tudok befűzni, orsózni, orsót kivenni, betenni. Talpat és tűt cserélni. A többi majd jön magától.
Rengeteg ötlet van a fejemben, mit kellene varrni. Persze szigorúan fizetés után, mert hát nem akarom rögtön taccsra vágni a családi büdzsét az agymenéseimmel. Szépen apránként fogom megvalósítani az ötleteimet.
Na, azért nem tudtam türtőztetni magam és egy mezei turkálóban túrtam magamnak pár párnahuzatot, terítőt és elkészítettem életem legeslegelső varrógéppel készült varrományát, íme a szütyő:



A szakavatott szemek azonnal kiszúrják, hogy tele van hibával, de bátran megmutatom. Persze hogy van hová fejlődnöm, de erről is szól ez a blog.
A szabásmintát és a részletes leírást innen szedtem.
Ez alapján elkészült egy kisebb verzió is, melyet viszont muszáj tökéletesítenem, mert a barátnőimnek szánom ajándékba, azokról majd kerülnek fel fotók. Csak jönne már a fizetés...

2012. május 12., szombat

Kötés alapok: A szemek felvétele

Szóval volt egy könyv a kezemben, ami a kötés alapjait mutatta be, képekkel illusztrálva az egyes lépéseket. Bevallom, az elején elég suta voltam, sokat kellett gyakorolnom, hogy viszonylag elfogadhatóan tudjak bánni a kötőtűkkel. 
Ez a videó az első része annak a sorozatnak, amelyben a kötés alaplépéseit szeretném bemutatni. A szemek felvételével kezdjük.

video

2012. május 4., péntek

A kezdet

Valahogy mindig késztetést éreztem arra, hogy elsajátítsam a különböző kézimunka technikákat. Legelőször a kötés fogott meg. Évekig csak dédelgettem a gondolatot, milyen jó lenne megtanulni kötni, de hol kezdjem? A családban egyedül idős nagymamám volt a tudás birtokában, gyerekként csillogó szemmel néztem egy-egy alkotását, de túl türelmetlen voltam, hogy átvegyem tőle ezt az örökséget. Nagyika már nincs velünk, viszont a késztetés az alkotásra és a kézzel készített tárgyak iránti vonzalmam megmaradt.
Az első löketet egy ajándékba kapott könyv adta meg, ami alapján elsajátítottam az alapokat.
Szemek felszedése kezdéshez, sima szem, fordított szem, befejezés. Aztán az alapvető kötésminták jöttek: sima kötés, lusta kötés, egy sima-egy fordított, két sima-két fordított. A szaporítás és fogyasztás zárta a sort.
Először egy sapkát próbáltam elkészíteni, meg kell, hogy mondjam katasztrofális sikerrel. Valószínűleg nem én vagyok az első, akinek a kezdeti próbálkozásai ilyen rosszul sikerülnek, engem mégis letört. Olyannyira, hogy évekre letettem a kötőtűket. Utána más technikákba fogtam, de valahogy nem éreztem magaménak őket. Kipróbáltam a decoupage-t, az égetett gyurmát, gyöngyfűzést, egyik sem ragadott meg.

Aztán várandós lettem Majával és újra előjött az a bizonyos késztetés. Leporoltam a kötőtűket és elkészítettem Maja babatakaróját. Nem akartam túlzásba vinni, két sima-két fordított végig, hogy újra belelendüljek. Miközben kötöttem rájöttem, milyen jó lenne bővíteni a tudásomat. Mi lenne, ha megtanulnék horgolni?